masszazsvarazskucko

Kedves Mosolygó Lélek!

Múlt héten pénteken, azaz szeptember 19-én Telihold volt. Nem könnyű megbarátkozni vele. Sokan panaszkodnak ilyenkor, hogy nem tudnak aludni és valahol mélyen ez érthető is. Ha emlékszel, vannak olyan filmek és azokban olyan jeleneteket, amikor farkas elkeseredetten ugatja a gyönyörű, teljes pompájában uralkodó Holdat. Ez azt is jelképezi, hogy ilyenkor ez a nem éppen kellemes jelenség, velünk is megesik és döbürgő énünk a felszínre tör. Ki kell adni a bennünk tomboló feszültséget, de hozzáteszem mindezt nem tudatosan tesszük. Ez az egyik jó hír.

A másik jó hír pedig, hogy ha megtanulunk együtt táncolni ezzel a csodás Teliholddal, akkor még a hasznunkra is lehet. De erről majd később, a következő Teliholdnál írok.

A mostani Telihold a Halak jegyében telt, ami azt jelenti, hogy ha lehet, akkor most még inkább zizibbek voltunk mi is, a környezetünk is és az egész világ. Most tényleg tomboltak az energiák, úgy cikáztak, hogy követni sem igazán tudtuk. Mi történik körülöttünk? Nem így szoktam reagálni! Mi van velem? No és mi van a másikkal? Megkergült? Most miért borultam ki olyasmin, ami eddig nem annyira zavart, amit eddig egészen jól kezeltem? Ehhez hasonló kérdések keringtek bennünk. De ahogy írtam, ez természetes.
A Teliholdból szépen lassan átmegyünk az Újholdba, ha felnézünk az égre éjjel, látjuk, hogy a hold lassan elveszíti teljességét, elfogy. Ahogyan a Hold fogy, úgy fogynak ezek az erős, embert próbáló energiák. Ezt érezhetjük most. Elsimulnak a nézeteltérések, visszatérünk "régi" önmagunkhoz, megnyugszunk, újra tudunk pihenni.
Figyelj a rezgésedre, próbáld minél magasabbra emelni. Hogy miként tudod megtenni? Minél több pozitív gondolatot engedj magadhoz, mosolyogj a világra, élvezz minden apró pillanatot az életben és a másik hihetetlen jó rezgést emelő jelenség a HÁLA. Légy mindenért hálás, lásd meg, hogy a legtöbb dolog az életünkben nem természetes, sajnos ezt sokszor elfelejtjük, de ha elkezdünk tudatosan figyelni erre, akkor máris ott állunk szemben a hálával és meghajtva fejünket, azt mondjuk: köszönöm.

Az ősz egy csodálatos időszak. Ilyenkor a természet is lassan nyugovóra tér, felkészül a télre. Bár régen hosszabb volt az átmenet és hogy ez most nem így van, sokszor megvisel bennünket. Egyik nap még meleg van, pólóban szaladunk az utunkon, másik nap már zárt cipő és kiskabát van rajtunk, mert igencsak csípős a levegő.
Ilyenkor ősszel spirituális téren is nyugovóra térünk. A forró nyári napok, melyek hosszan a kertbe csalogattak, elmúlnak és a hűvös levegő zárt helyre tessékel minket. Ezzel is segít abban, hogy nekiálljunk egyfajta lezárásnak. Ilyenkor összegzünk egy kicsit, végig gondoljuk az előző hónapok történéseit.
Mert most tényleg van mit végig gondolni. Ez az év a gyors karmák éve. Nem tudom Te hogy vagy vele, de nekem ez az év tényleg a gyorsan pörgő eseményekről, a nagy felismerésekről, az "aha" élményekről szólt. Helyre kerültek gondolatok, érzések, feladatokat teljesítettünk az életünkbe hosszabb-rövidebb időre megjelenő emberekkel. Mindez pedig olyan gyorsan ment végbe, hogy néha nem is volt időnk átgondolni, vajon mi történt? Ebben segít most minket az ősz és a mostani napok energiái, melyek segítenek kisimítani a bennünk élő, zűrzavart okozó hullámokat. A fogyó Hold éppen a bennünk lévő feszültség fogyását (is) jelképezi, mindennnek az elengedését, amire már nincs szükségünk.

Kívánok Neked csodás őszi napokat, használd ki a mostani hétvégét és ha teheted menj egy kicsit ki a természetbe, csodáld meg, ahogyan a zöldben pompázó ruháját lecseréli, figyeld meg mennyi színbe öltözködik most.

 © 2017-2024 EasyDesign®