masszazsvarazskucko

Vezetett meditációs témák

 

20210918 meditci

2021. november 27.

 Nem tudom Ti hogy vagytok vele, de bennem most pörög minden, olyan szupersztrádán érzem magam, ahol nincs megállás, ahol haladni kell, még akkor is, amikor éppen pihenni szeretnék. Állandóan rohanok, állandóan úton vagyok.

Ezen a novemberi meditáción egy kicsit elcsendesedünk odabent. Megállunk és újra beleereszkedünk a nyugalomba, az itt és mostba. A fókuszunkat befelé visszük, azokra a dolgokra figyelünk és azoknak a dolgoknak adunk nagyobb hangsúlyt, ami fontos számunkra. Még akkor is vagy éppen azért, mert most nem igazán figyeltünk rá, mert elvonta a figyelmünket annyi minden a kinti világban. 

A meditációt követő nap lesz advent első vasárnapja. Elkezdünk készülődni és hangolódni a karácsonyra, a szeretet ünnepére. Legyen ez a hangoldódás a belső békén által vezetve, ő irányítson. 

Várlak szeretettel, amennyiben úgy érzed itt a helyed :) 

 

2021. szeptember 18.

 

A szeptember az újrakezdés hónapja. Talán már belekezdtél valamibe, de az is lehet, hogy még csak a szándék született meg benned, még hezitálsz.

Ez a mostani időszak segít az életed minden területén, minden szintjén a rendrakásban is. Tulajdonképpen a kettő együtt jár. Amíg nem szortírozom ki az életemből a régit, addig az új is bajosan jelenne meg, hiszen nincs hová megérkeznie.

 

Szikszay Csaba zseniális megfogalmazása erre az időszakra:

„Súg a lelked a hited nyelvén, hallgass rá, engedd meg azt az első lépést! Tedd bele magad 100%-osan és ne kételkedj egy percig se!

A biztonságod Te magad vagy! Bárhová is mész, bármilyen veszélyes és ingatag körülmények között is vagy... ez a körülmény is arra buzdít, lépj... és ha már lépsz, lépj a lelked erejével, a hited dinamikájával fejezd ki magad.

Ne ijedj meg!

Nem baj ha a régi szétszakad, engedd szakadni, azért, hogy a régi énedet levetkőzve, megjelenhessen az új, vele együtt az új életed!

Ha engeded a megújulást és megteszed azt a lépést, nyert ügyed van!

Minél mélyebb az Önismereted, annál magasabb az életed minősége!

Ha olyan életet akarsz, amilyen még nem volt, akkor neked kell olyanná válnod, amilyen még soha nem voltál!

Ha hozzá akarsz jutni ahhoz, ami még soha nem volt a tiéd, akkor olyanná kell válnod, amilyen még soha nem voltál!”

 

Ha a sorokat olvasva felébred benned egy „ide nekem az oroszlánt is” érzés, akkor csatlakozz hozzánk. Várunk akkor is, ha most az jött fel benned, hogy „szeretném, de bizonytalan vagyok, határozatlannak érzem magam, és különben is az egyensúly elvesztése, stb”.

A hétmérföldes utazás is egyetlen lépéssel kezdődik. Sokszor félünk az első lépéstől, aztán ha már megtettük, rájövünk, több lakozik bennünk, mint amit valaha el mertünk volna hinni.

Hiszel magadban? Hiszel az álmaidban? Hiszel abban, hogy egy olyan élet vár rád, amilyet mindig is élni szerettél volna? És elhiszed, hogy mindez csak rajtad múlik? Ha igen, akkor várlak szeretettel :) 

 

 © 2017-2024 EasyDesign®