masszazsvarazskucko


Emlékszem arra a pillanatra, amikor az egyik kolleganőm néhány évvel ezelőtt kimondta ezt a mondatot: „megtanulnám a hipnózist”. Bennem van az érzés, ami akkor előjött: „embereket akarsz manipulálni???”.

Hogy mekkorát tévedtem ezzel a kérdéssel, csak évekkel később lett világos számomra.

Ez az érzés emberek ezreiben fogalmazódik meg, amikor meghallják azt a szót, hogy hipnózis. Félünk tőle, mert ennek a szegény szónak/technikának valóban nem volt és ma sem nagyon van jó a marketingje. Ha megjelenik ez a szó, akkor a manipuláció, kiszolgáltatottság, a másik ember irányítása, szabad akaratának elvétele jut az emberek eszébe. Attól félünk, hogy egy ilyen alkalommal olyasmi történik velünk, amit nagyon nem szeretnénk és később már nem leszünk urai a saját életünknek és testünknek, olyasmire vesznek rá minket, amiket mi nem akarunk.

Számtalan film épül erre a tévhitre és erősíti azt. Nekem most hirtelen egy hatalmas show műsor, gigantikus effektekkel teletűzdelt film ugrott be, a Szemfényvesztők. Az egyik lovast a hipnózis mestereként mutatták be, azonban kevesen tudják még sajnos, hogy ami ott történik, az nem teljesen igaz. Igen, valóban el lehet érni olyasmit valakinél, hogy azt teszi és mondja, amit a másik akar, de ehhez egyrészt az illető beleegyezése szükséges, neki is akarnia kell, másrészt egy olyan kondicionálásnak kell lennie a háttérben, ami hosszú idő. Ehhez képest azt látjuk a filmkockákon, hogy megy az utcán a mi hipnotizőrünk, a szembejövő kiszemelt nyakát megfogja, ráhajtja a fejét a vállára és belesúgja a fülébe a tutit, ami segít majd nekik abban, hogy elérjék céljaikat. Az élet azonban más, nagyon másként működünk. Kihagyjuk a számításból az elmét, a tudatunkat, ami keményen ellenáll egy ilyen „támadásnak”. Mindenki fantáziájára bízom, hogy egy olyan helyzetben mit tenne, ha gyanútlanul sétálva az utcán egy idegen odalépne és mindezt megtenné :)
Mire én is eljutottam odáig, hogy derengeni kezdjen, mennyire tévúton jártam a hipnózissal kapcsolatban, addig hosszú utat jártam be. Szinte észrevétlenül jelent meg bennem az a vágy, hogy többet tudjak meg erről a technikáról. Mert valóban egy fantasztikus technikáról van szó.
Számtalan könyv és kisvideó, amit utamba sodort az Univerzum, segített abban, hogy felnyíljon a szemem, ráeszméljek miről is van szó valójában. A végső áttörést Dr. Bruce Goldberg: Előző életek, jövendő életek című könyve hozta meg. Miután elolvastam, leültem a számítógép elé és a google keresőbe beütötte a „hipnózis tanfolyam” szavakat. Ezután felpörögtek az események és december elején Jankai János hipnózis és hipnoterápia tanfolyamán ültem.
Egy új világ tárulkozott fel előttem, elméletek dőltek meg, gondolatok és érzelmek formálódtak át bennem. Hihetetlenül élveztem a kilenc napot és úgy jöttem el onnan, szeretném minél több embernek elmondani, nincs mitől félnie, egy csodálatos, nyugodt és békés állapotot jelent a hipnózis, ahol semmi nem történik, amit ő nem szeretne. Ez egy közös munka, hogy megtaláljuk az élete buktatóit, megvizsgáljuk és átformáljuk az ezekhez kapcsolódó érzeteket, a pozitív szuggesztiók pedig segítenek majd átlendülni a mélypontokon, segítenek megváltoztatni azokat a válaszreakciókat, melyeket a külső környezet hoz elő belőlünk. Zseniális technika, ahogyan János is fogalmazott.
Az első alkalom az előbeszélgetés, ahol nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy minden, a hipnózissal kapcsolatos tévhitet, félelmet eloszlassunk. Példákon keresztül elmondom, miként is működik a technika, miért nem tudom elérni senkinél, hogy a kezelés végén egy csettintésre békaügetésbe kezdjen, vagy bármilyen nem kívánt dolgot tegyen meg. Megbeszéljük a félelmeket, mindent, ami bennünk élhet a hipnózissal kapcsolatban, eloszlatjuk ezeket, hiszen igazán hatékonyan dolgozni csak úgy lehet, ha egészen át tudod adni magad a történéseknek, a változásoknak. Ha megfordul a fejedben, hogy esetleg nem vagy hipnotizálható, akkor vannak játékos gyakorlatok, amivel bebizonyítjuk, hogy de igen, bár az is igaz, hogy nem mindenki által vagyunk hipnotizálhatók. De erre való az előbeszélgetés, hogy kiderüljön, be tudod fogadni, el tudod fogadni a változást és hogy erre az alkalmas személy én leszek-e.


Mindenkit csak bátorítani tudok, hogy válassza a hipnózist, amit egyébként általában magához a relaxációhoz hasonlítanak. Nem bánt, nem fáj, sőt, elhozhatja a csodákat az életedbe, azokat a változásokat, amiket már régóta keresel, amikre már régóta vágysz.

 Ha hív ez a technika, ha egy gyors és hatékony mmódszert keresel, akkor várlak szeretettel:

http://www.lelekmosoly.hu/kezelesek/hipnoterapia

 Ezzel kapcsolatban is olvashatsz visszajelzéseket, újabb tapasztalatokat a facebook csoportomban, csatlakozz hozzánk:

https://www.facebook.com/groups/1484404755201317/

 

 © 2017-2024 EasyDesign®