masszazsvarazskucko

Kedves Mosolygó Lelkek,

Egy élményemet szeretném megosztani Veletek, ami nemrégiben történt meg velem és rávilágított, hogy valóban minden nézőpont kérdése.

Egy szombat reggel a szokásos bevárlásomat intéztem, de akkor a megszokott útvonalamtól eltérve mentem haza a piacról.
Csodásan sütött a nap, lenyűgöző volt az őszi színekbe burkolózó visegrádi oldal, elmerültem ebben a lélekemelő látványban. Lassan lépegettem hazafelé, nem siettem, a komp éppen akkor indult el a nagymarosi oldal felé.
Valahol félúton jártam, amikor egy ismerősre lettem figyelmes. Már messziről integetett, nagyon régóta nem találkoztunk. Széles vigyor ült mindkettőnk arcán és miután megöleltük egymást, leültünk egy közeli padra kicsit beszélgetni.
Megkérdeztem, hogy van. Nem jól, hangzott szinte azonnal a válasz. Mi történt? - faggattam.
Elindult a felsorolás, a gyermekei már régen elköltöztek, messzire tőle, az unokák lassan cseperednek és ő nem tudja a mindennapi életüket követni, nem tud részt venni benne a távolság miatt. A férjétől régen elvált és így most tényleg olyan haszontalannak érzi az életét, nagyon szeretne segíteni másokon, de nincs rá lehetősége.
- Valóban nincs? Tényleg úgy gondolod, hogy a világon senkinek nem tudsz segíteni? - kérdeztem, miközben mosolyogva néztem, ahogyan lassan elgondolkodott.
- Én így érzem. A múltkor a nagyobbik lányom felhívott, hogy mondjam el neki annak a süteménynek a receptjét, amit nyáron sütöttem az gyerekeknek, mert rágják a fülét, hogy a mama Isteni finom sütéjét akarják, aztán hozzátette, hogy persze olyan finom nem lesz, mintha Te csinálnád. Hogy szerettem volna én megsütni újra azt a süteményt. Aztán meg képzeld el, a szomszédom tavaly nyáron meghalt, eladták a házat és most egy fiatal család költözött oda pici gyerekkel. Csuda az a kölyök. Úgy tud kacagni. Engem csak mosolygós néninek hív és akkor is integet az anyja szerint, amikor kimennek a kertbe és ugyan nem lát, de tudja, hogy az az én házam és én ott vagyok. Ha valamit el kell intézni a szülőknek, akkor engem kérnek meg, hogy vigyázzak a gyerekre, mert a többi vigyázóval nem igazán jön ki és a nagyszülők a fővárosban élnek. A másik szomszédom eltörte a kezét, most amikor a savanyúságokat kellene eltennie, mondtam neki, hozza át, én megcsinálom, úgyis az enyémmel is dolgozom, az a néhány kiló már nem számít...
És a felsorolás tartott még hosszú percekig. Csendesen megfogtam a kezét, széles mosollyal csak annyit kérdeztem, hogy hallottad, amiket nekem mondtál el az előbb? Láttam, ahogyan újra ízleli a szavakat és a következő percben felcsillant a szeme, elindult egy pozitív gondolat benne.

Mert nem kell egetrengető dolgokat tenni ahhoz, hogy hasznosnak érezzük magukat. Egy mosoly, egy apró gesztus, egy segítő mozdulat lehet, hogy nekünk természetes, de másnak nagy segítség lehet.

Valóban minden csak nézőpont kérdése, ugye?

Csodás napokat kívánok mindenkinek, lássátok meg milyen nagy hatással tudtok lenni a világra, hogy mennyivel kevesebb lenne ez az élet Nélkületek :)

 © 2017-2024 EasyDesign®